
Alapítás: 1987. szeptember 27. (pártként 1988)
Elnök: Dávid Ibolya
Miniszterelnök-jelölt: Bokros Lajos
(Korábbi elnökök: Bíró Zoltán, Antall József, Für Lajos, Lezsák Sándor)
Ideológiai besorolás: hivatalosan jobbközép konzervatív (a 90-es években jobbközép gyűjtőpárt, az ezredforduló után pedig inkább kereszténydemokrata), politikai elemzők közép-balközép pártként határozzák meg.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) 1987-ben alakult Lakiteleken. A rendszerváltás utáni első választások megnyerése után az MDF az FKgP-vel és a KDNP-vel alakított kormányt. A miniszterelnök Antall József lett, aki az MDF-et a nép-nemzeti irányzat, a kereszténydemokrácia és a nemzeti liberalizmus három alappillérén nyugvó pártként határozta meg.
Az 1990-1994-es években több képviselőt kizártak a pártból, akik közül sokan függetlenként folytatták karrierjüket, míg mások a Fidesz színeiben.
Több képviselő új pártot alapított, mint például Csurka István, a MIÉP , vagy Szabó Iván az MDNP alapítója. A MIÉP az 1998-as országgyűlési választásokon elérte az 5%-os küszöböt és parlamenti frakciót alakíthatott, míg az MDF nem érte el a 3%-ot, ám egyéni választókerületekben - a Fidesz támogatásával - 18 képviselője győzelmet aratott és parlamenti frakciót alakított a párt, és újra kormányzópárt lehetett a Fidesz és az FKgP mellett.
A 2002-es országgyűlési választáson a Fidesz és az MDF közös listán indultak, és listán több mint 41%-ot értek el, de a választást elveszítették.
Az MDF a 2006-os országgyűlési választásokon önállóan indult, és az első fordulóban 5,04%-os területi pártlistás eredménnyel jutott a parlamentbe - 1994 óta először képes volt önállóan bekerülni az Országgyűlésbe.
2009-ben a párt új irányvonalat vett és heves viták után Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert jelölte az EP-választásra. Csáky András országgyűlési képviselő kilépése után 2009. március 20-ai hatállyal megszűnt a párt frakciója. A párt a választásokon 5,31%-ot szerzett, ezzel egy képviselőt (Bokros Lajost) delegálhatott az Európai Parlamentbe.
A 2010. évi választások előtt az MDF szövetséget kötött az SZDSZ-szel, ami komoly vitákat szült a párton belül, a választásokat megelőző hónapokban pedig a sajtó az MDF belső konfliktusaitól (kizárások, pártelhagyások) volt hangos.

Alapítás: 1988. november 13.
Elnök: Retkes Attila
(Korábbi elnökei: Kis János, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Kuncze Gábor, Demszky Gábor, Kóka János, Fodor János)
Ideológia: (nemzeti)liberális (a 2009-es váltásig szociál-liberális)
A rendszerváltó Szabad Demokraták Szövetsége az egykori Demokratikus Ellenzék alapjain jött létre. Elődszervezete az 1988 elején alakult Szabad Kezdeményezések Hálózata volt. A rendszerváltás idején a legkonzekvensebb antikommunista álláspontot foglalták el. 1990-ben második helyen végeztek az MDF mögött. Az 1994-es választások idején válaszút elé került a párt, de végül a koalíciókötés mellett döntött. A ciklus során a párt elvesztette támogatói nagy részét, és a választók a kormánnyal kapcsolatos negatív intézkedéseket nekik tulajdonították.
Az azóta sorra került választásokon az SZDSZ az MSZP természetes szövetségeseként lépett föl, és a 2002-től hivatalba került első három MSZP vezette kormányban koalíciós partnerként vett részt, egészen a koalíció 2009. tavaszi felmondásáig.
A 2000-es évekre a párt kispárttá vált, a 2009-es európai parlamenti választásokon pedig elvérzett, csupán 2,16 százalékot szerzett. Fodor Gábor elnök lemondott, a párt prominens képviselői elhagyták a pártot. Az új elnök nemzeti liberális fordulatot hirdetett.
A párt önállóan nem, hanem az MDF-fel szövetségben indul a 2010. évi választásokon.