
Főpolgármester-jelölt: Staudt Gábor, Budapest XXII. kerületi önkormányzati képviselő, a Jobbik Jogi Kabinetjének elnöke.
Alapítás: 2003. október 23.
Elnök: Vona Gábor
(Korábbi elnök: Kovács Dávid)
Ideológiai besorolás: (euroszkeptikus) nemzeti radikalizmus, radikális jobboldal
A Jobbik elődje a 2002-ben alakult, főként egyetemistákat tömörítő Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) volt, mely 2003. október 24-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet felvéve párttá alakult. Fő céljuk az volt, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali szavazóknak.
A 2004-es európai parlamenti választásokon nem indultak az ország EU-tagsága elleni tiltakozás jeléül. 2006 decemberében a párt színévé választotta a vörös-ezüst árpádsávokat, és a zászlót ért kritikák miatt "felvilágosító kampányt" hirdetett az árpádsávos zászló rehabilitálására, abból a célból, hogy az árpádsávos zászló a Kárpát-medencei magyarság közös jelképe legyen. A 2006-os országgyűlési választásokra, szakítva addigi MIÉP-ellenes retorikájával, a MIÉP-pel szövetkezve MIÉP-Jobbik a Harmadik Út néven hozott létre választási szövetséget. A cél a radikális jobboldali erők összefogása volt, de a választásokon a pártszövetség nem érte el a bejutási küszöböt, így a Jobbik elhibázott lépésnek minősítette és felbontotta a szövetséget.
A Jobbik nevéhez fűződik a rendőrség által a rendszerváltás előtt használt cigánybűnözés fogalmának felelevenítése is, melynek kapcsán létrehozták a (később megszűnt) ciganybunozes.com oldalt. A Jobbik és Vona Gábor által alapított Magyar Gárda is több településen vonult fel a „cigánybűnözés” ellen demonstrálva. (Kovács Dávid alapító elnök, Nagy Ervin korábbi választmányi elnök és Fári Márton, a párt etikai bizottságának volt elnöke 2008-ban kilépett a Jobbikból. Kilépésük okául a Magyar Gárdát jelölték meg.)
A 2009. januári ferencvárosi időközi választáson a Jobbik a Fidesz-KDNP és az MSZP után a 3. helyen végzett, megelőzve John Emesét, az SZDSZ prominens politikusát is.
A 2009. júniusi európai parlamenti választásokon a Jobbik középerővé vált - a szavazatok 14,77%ával 3 európai parlamenti mandátumot szerzett.
A 2010. évi országgyűlési választásokon a párt 47 mandátumot szerzett a listára leadott szavazatok 16,67%-ával, ezzel az országgyűlés 3. legnagyobb frakcióját adja.