
Alapítás: 2009
Alapító: Seres Mária
Ideológiai besorolás: nehezen meghatározható - hagyományos jobb-bal felosztást elutasító politikai centrum, civil szerveződés, protest-párt
A Civil Mozgalom Seres Mária sikeres országos népszavazási kezdeményezésének hatására létrejött, alulról építkező politikai tömörülés.
Seres Mária vezetésével csaknem 600 ezer aláírás gyűlt össze 2009 februárjában (a szükséges 200 ezer helyett) ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely azt célozta, hogy az országgyűlési képviselők ne "bemondásra" kapjanak költségtérítést, hanem csak olyan kiadások után, amelyeket számlával tudnak bizonyítani.
A 2009. évi európai parlamenti választásokra a pártnak még nem sikerült összeszednie a 20 ezer ajánlószelvényt, azonban a 2010. évi választásokon több, mint 7 területi listát tudott állítani, így - sokak meglepetésére - jogosult lett az országos lista állítására is.
"A Civil Mozgalom egy olyan civil erő, melynek legfontosabb célja az emberek közötti összefogás elősegítése és a bizalom megteremtése mellett egy valóban demokratikusan működő állam létrehozása, melyben a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Hisszük, hogy a kiváltságok megszüntetésével esélyt teremthetünk arra, hogy a társadalomban tapasztalható feszültségek tompuljanak - és így az emberek megérthetik, megérezhetik végre, hogy a jövő egyetlen záloga az összefogás. Az összetartozás érzése erőt adhat még a legelkeseredettebbeknek is. Ez az összekovácsoló erő jelenleg hiányzik a magyar közéletből, aminek következményeivel naponta szembesülhetünk." - nyilatkozta Seres Mária